Feliratkozás hírlevélre:

Következő események

Nincsenek események

 

artsharmony

Kristályhegedű

Tutijegy.hu a jegyiroda

Tangó szalon

youtubevimeo-logoyouku-logo

  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow

Piukovics Gábor

Piukovics Gábor 1978. augusztus 24-én született Budapesten. Solymáron nőtt fel, ahol a kultúra a közösség életében komoly szerepet töltött be, főként a tánc és a zene. Szüleinek köszönhetően Gábor már korán elkezdte a zenével való ismerkedést.

1990-ben megnyerte az Országos Gordonkaverseny Pest megyei döntőjét, majd felvételt nyert  a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolába ahol rögtön hangszert váltott, így megkezdte nagybőgős pályafutását. A középiskola után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző Intézetében folytatta tanulmányait, ahol 2002-ben diplomázott Szentirmai Antal növendékeként, majd a Debreceni Egyetem Konzervatóriumában szerzett mesteri fokozatot 2004-ben, tanára Saru Károly volt. Az egyetemi évek alatt számos kurzuson vett részt: Stefan Adelmann (1994, 1995, 1998), Klaus Trumpf (1999, 2000, 2001, 2003), Radoslav Šašina (2001), Miloslav Gajdos (2001), Duka Norbert (2003, 2004). 2001-ben próbajátékot nyert és hivatásos zenekari tagja lett a Duna Szimfonikus Zenekarnak, ahol 2005-től szólamvezetői címet kapott, majd 2006 óta a MÁV Szimfonikusok tagja, szintén próbajáték alapján.

A szimfonikus zenekari munkának köszönhetően sok külföldi vendégszereplésen vett részt a következő országokban: Kanada, USA, Brazília, Japán, Kína, Indonézia, Németország, Franciaország, Koppenhága, Svájc, Olaszország, Szerbia.

A zenekari munka mellett nagybőgő oktatással is foglalkozik. Növendékei sorra nyernek felvételt Európa neves intézményeibe. Dolgozott a szolnoki Szigligeti Színházban is, rendszeresen visszahívott vendégművésze az Alkotó Művészek Társaságának, ahol kortárszenei szóló, vagy kamaraműveket mutatnak be.

Szóló és kamarazenei koncerteken is fellép, többek között a Tango Harmony együttes zongoristájával, Lázár Györggyel, a Beszélő Muzsika sorozat röbb részének is közreműködője.

Jelenleg is több együttes tagja, mint nagybőgős és basszusgitáros. 16 éves kora óta játszik basszusgitáron is, amit autodidakta módon tanult meg. Szinte a legtöbb ma divatos, populáris műfajt kipróbálta. 2004-ben került kapcsolatba a Tango Harmony-val, így ismerkedett meg az argentin tangó világával és hangulati elemeivel. Hamar megszerette ezt a fajta zenei stílust.

A Tango Harmony zenekar tagja, állandó fellépője a Párizsi Tangó Szalonnak.

Share