Esemény naptár
VII. Nagy Iván Nemzetközi Balettgála az Operában!
Szombat 27 Május 2023, 19:00 - 22:00
Magyar legendára emlékezik a balettvilág
2023. május 27. szombat, 19 óra
2014-ben hirtelen hunyt el Nagy Iván nemzetközi hírű balettművész, többszörös balettigazgató, aki visszavonulását követően állt újra hazája szolgálatába, és a Magyar Állami Operaház művészeti főtanácsadójaként dolgozott velünk. Széles körű szakmai ismereteivel segítette a Magyar Nemzeti Balett munkáját, hiánya együttesünk tagjaiban nagy űrt hagyott.
Emlékére évente nemzetközi balettgálaestet rendezünk, melyen a világ legjelentősebb társulatainak – Royal Ballet, Angol Nemzeti Balett, Bolsoj, Mariinszkij Színház, Párizsi Opera, Holland Nemzeti Balett – szólistái és az OPERA balettegyüttesének művészei produkcióikkal együtt tisztelegnek Nagy Iván szakmai és emberi nagysága előtt.
I. Felvonás
Megnyitó beszéd, Solymosi-díj és Seregi-díj átadó
Marius Petipa / Ludwig Minkus – Édouard Deldevéz PAQUITA – POLONÉZ
Közreműködnek a Magyar Nemzeti Balettintézet (MNBI) növendékei
Betanító balettmesterek Chernakova Olga, Kirejko Dmitrij Taraszovics
Marius Petipa / Ludwig Minkus A BAJADÉR – részlet
Aliya Tanykpayeva (Magyar Nemzeti Balett), Jacopo Tissi (La Scala)
Wakabayashi Yuki (Magyar Nemzeti Balett), García Carriera Claudia (Magyar Nemzeti Balett), Surmava Ekaterina (Magyar Nemzeti Balett) valamint a Magyar Nemzeti Balett művészei
Színpadra állító és próbavezető balettmesterek Solymosi Tamás, Mirzoyan Albert, Balaban Cristina
Kovács Dénes / Armando Pontier MILONGUEANDO EN EL 40
Gulyás Liza (Magyar Nemzeti Balettintézet), Vincze Bertalan Máté (Magyar Nemzeti Balettintézet)
Közreműködik Tango Harmony Budapest
Betanító balettmester Kovács Dénes
Sol León & Paul Lightfoot / Perez Prado – Alberto Dominguez – Ernesto Lecuona – Ray Barretto – Trio Los Panchos SAD CASE
Furuhashi-Huber Inés, Takamori Miyu, Palumbo Valerio, Kiyota Motomi, Taravillo Mahillo Carlos
Próbavezető balettmester Balaban Cristina
Helyszín:
1061 Budapest, Andrássy út 22.
Várunk mindenkit szeretettel!